::: Kritikák és más írások - előző oldal :::
Narnia Krónikái, A zene
THE CHRONICLES OF NARNIA: The Lion, The Witch... (2005)
Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény , A ZENE
zene: Harry Gregson-Williams
vezényel: Harry Gregson-Williams
kiadás éve: 2005
kiadó: Walt Disney Records
játékidő: 70:44
Álmodni jó.
Különösen igaz lehetett ez a múlt század első felének borzalmai közepette, amikor is két (később világhírűvé vált) fantasy indult hódító útjára: az egyik arról a bizonyos gyűrűről szól, a másik pedig egy "párhuzamos világról", Narniáról, benne minden jósággal (ami az itteni világból rég kiveszett), és gonosszal (ami viszont tőlünk szivárgott odaátra...).
C.S. Lewis hétkötetes mesefolyama szinte mindenben gyökeres ellentéte Tolkien mesterművének (kivéve persze abban, hogy maga is mestermű...). Tolkien nyelvészeti megközelítésű, szépirodalmi dagályosságával szemben a "Narnia Krónikái" szűkszavú gyerekregény-folyam, melyben a szerző egy letűnt világ nemes erkölcseit, és értékeit sorakoztatja fel nemegyszer teológiai mélységekbe révedve, mégis gyermeki egyszerűséggel ábrázolva.
A nagy mozis fantasy-újjáéledésben a Disney a második regényt vitte vászonra (az elsőként aposzrofált rész, Narnia teremtéstörténete, hivatalosan hatodikként íródott...): a történetek (néhány kivétellel) a Pevensie család négy sarjáról szólnak, akik vissza-visszatérnek e csodás birodalomba, hogy megmentsék azt az éppen aktuális pusztulástól.
Az első részben a még gyerek Peter, Edmund, Susan és Lucy a második világháború londoni szőnyegbombázása elől menekül; így kerülnek egy vidéki rokonuk kastélyába, majd bújócskázás közben egy gyönyörű, faragott ruhásszekrényen át egyenesen Narniába, amit száz éve a hó és jég fogságában tart Jadis, a fehér boszorkány. Hőseinket egy ősrégi prófécia beteljesülésében bízva megváltóként fogadják, és ők számos áruláson, veszélyen, és próbán keresztüljutva végül (meglepetééés...) sikeresen megbirkóznak a feladattal.
A film a hozott alapanyagból gazdálkodva nem kicsinyeskedik: kereken másfél "A Gyűrűk urá"-t kitevő pénzből forgatták, és az új franchise kirobbanó sikerében reménykedve semmit nem bíztak a véletlenre. Épp ezért lepett meg, hogy a zenét a Media Ventures-istálló csiptuningolt szintetizátorokon versenyző tagja, Harry-Gregson Williams szerezhette, aki rengeteg töltelékzene mellett igazán csak a "Shrek" játékos akció-fantasy hangzásával lopta be magát a szívembe.
A zene - csakúgy, mint a film - kicsit disszonánsan, de bitangerősen kezd - az első tétel ("The Blitz") London bombázását nagyzenekarral kevert döngő, ritmusos szintizenével festi alá: a Media Ventures nyomdokain haladó taktusok alatt szinte érezni a bombák becsapódását, a légcsavarok bömbölését.
A nagyvonalú (és baljós képi világát tekintve a Disney-től meglepően szokatlan) kezdés után az album inkább lecsillapodik, mintsem unalomba fullad: szép, merengős zongoratémák, egy csipetnyi felszabadult karácsonyi gyerekkórus ("Father Christmas"), itt-ott elektromos hegedűvel kísért ambient dallamok másznak elő a hangfalakból, több ízben pedig Lisbeth Scott szuszogós hangja fűszerezi a némi iróniával Eduscho-reklámos hangzást.
A "Lucy Meets Mr. Tumnus" hegedű-, és zongoraszólama könnyfakasztóan gyönyörű, a csöndesebb részek pedig számos visszatérő témát bontogatnak, és néhol meglepő sokszínűséggel feleselnek egymással: ilyen például az "A Narnia Lullaby", amelynek fülbemászó fúvóstémájába vészjóslóan tolakodik bele a nagyzenekar; a közelgő veszély szinte tapinthatóvá válik...
A "White Witch" kicsit kilóg a sorból: rézfúvósokkal, csellóval, üstdobokkal cizellált sötét, nyomasztó hangulata helyenként hallójárat-gyilkos nyekergésbe fordul, többször az volt az érzésem, hogy John Williams "E.T."-jét hallgatom.
Nagyjából itt jut holtpontra az előadás, mintha nem tudná eldönteni, hogy ezoterikus világzene, vagy filmzene szeretne-e inkább lenni. Ez persze dicséretes is, hiszen a film szomorú, hideg, az örök tél béklyójában vergődő fantáziavilágát mintegy a lobogó tűz csöndes melegségével illusztrálja (éljen a költészet).
Aki pedig idáig nem aludt el, annak meglesz a jutalma: a "To Aslan's Camp" hatalmas felütéssel indít, majd látszólag visszaveszi a tempót, és gyönyörű, elkalandozó hegedűszólókkal építi fel a harci készülődés hangulatát, amelyet a következő trackekben néhol finoman, néhol brutálisabban fejleszt tovább.
Némi lötyögést, zsepimarkolászást ("Knighting Peter") követően végre kibújik a szög a zsákból, és a "The Battle" ütemes dobokkal, kórussal felhergelt hősi témája teljes nagyzenekari valójában olyan elsöprő erővel szólal meg, hogy az ember egy csapásra elfelejti, merre van a jobb és a bal füle. Képzelj el egy - "A Gyűrűk ura" által ihletett - hatalmas csatát, amelyben mitikus lények ezrei esnek egymásnak kentauroktól, faunoktól kezdve minotauruszokon át küklopszokig és ogrékig, mint valami szürreális álomvilágban. Most pakold ez alá a harci dobok, a kórus, a kürtök és vonósok patrióta kavalkádját - röviden ez az album legkiemelkedőbb számának titkos receptje.
A katarzis után levezetésként az "Only the Beginning of the Adventure" nyugodt, győzelmi mámorában gyönyörködhetünk, melynek végén a hősi téma még egyszer visszatér, de csak épp annyira, hogy búcsút vehessünk tőle. Ekkor jön el az idő, hogy kitapogassuk a Rewind és Repeat gombokat a lejátszón...
A szimfonikus zene avatatlan rajongójaként mindig nehezen viselem, ha a szépen lezárt zenei világot az album végén egy-két aktuálisan trendi betétdalos förtelem csúfítja el. A "Harry Potter és a Tűz serlegé"-nek csapnivaló dalválasztásával ellentétben Narniában szerencsére nem nyüzsögnek a rockerek, kapunk viszont egy fülbemászó nótát Alanis Morrisette-től ("Wunderkind"), egyet a score folyamán is fel-feltűnő Lisbeth Scott-tól ("Where"), és még kettőt, melyek számomra már kevéssé jelentősek, de legalább nem harsogóak, és szépen illeszkednek a "nagyok" közé.
Mi hát a végeredmény? Egy kiérlelt, dallamos, a "Shrek" nyomdokain haladó zene, amely talán a kelleténél picit több lassú momentummal bír, de ezek szerencsére ritkán üresjáratok. Az előzetesből ismert néhány képet mögéjük képzelve, számomra zeneileg tökéletes, meggyőző aláfestésnek bizonyulnak, néhány szám pedig (különösen a "The Battle") már önmagában is kötelező vétellé teszi a háromnevű mester legújabb munkáját.
Ideje készülni a folytatásokra..
Tracklista:
1. The Blitz, 1940 (2:32)
2. Evacuating London (3:38)
3. The Wardrobe (2:54)
4. Lucy Meets Mr. Tumnus (4:10)
5. A Narnia Lullaby (1:12)
6. The White Witch (5:30)
7. From Western Woods to Beaversdam (3:34)
8. Father Christmas (3:20)
9. To Aslan's Camp (3:12)
10. Knighting Peter (3:48)
11. The Stone Table (8:06)
12. The Battle (7:08)
13. Only the Beginning of the Adventure (5:32)
14. Can't Take It In - Imogen Heap (4:42)
15. Wunderkind - Alanis Morissette (5:19)
16. Winter Light - Tim Finn (4:13)
17. Where - Lisbeth Scott (1:54)
Dobrosi Tamás
A filmzene.net engedélyével
Narnia Krónikái, A zene
THE CHRONICLES OF NARNIA: The Lion, The Witch... (2005)
Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény , A ZENE
zene: Harry Gregson-Williams
vezényel: Harry Gregson-Williams
kiadás éve: 2005
kiadó: Walt Disney Records
játékidő: 70:44
Álmodni jó.
Különösen igaz lehetett ez a múlt század első felének borzalmai közepette, amikor is két (később világhírűvé vált) fantasy indult hódító útjára: az egyik arról a bizonyos gyűrűről szól, a másik pedig egy "párhuzamos világról", Narniáról, benne minden jósággal (ami az itteni világból rég kiveszett), és gonosszal (ami viszont tőlünk szivárgott odaátra...).
C.S. Lewis hétkötetes mesefolyama szinte mindenben gyökeres ellentéte Tolkien mesterművének (kivéve persze abban, hogy maga is mestermű...). Tolkien nyelvészeti megközelítésű, szépirodalmi dagályosságával szemben a "Narnia Krónikái" szűkszavú gyerekregény-folyam, melyben a szerző egy letűnt világ nemes erkölcseit, és értékeit sorakoztatja fel nemegyszer teológiai mélységekbe révedve, mégis gyermeki egyszerűséggel ábrázolva.
A nagy mozis fantasy-újjáéledésben a Disney a második regényt vitte vászonra (az elsőként aposzrofált rész, Narnia teremtéstörténete, hivatalosan hatodikként íródott...): a történetek (néhány kivétellel) a Pevensie család négy sarjáról szólnak, akik vissza-visszatérnek e csodás birodalomba, hogy megmentsék azt az éppen aktuális pusztulástól.
Az első részben a még gyerek Peter, Edmund, Susan és Lucy a második világháború londoni szőnyegbombázása elől menekül; így kerülnek egy vidéki rokonuk kastélyába, majd bújócskázás közben egy gyönyörű, faragott ruhásszekrényen át egyenesen Narniába, amit száz éve a hó és jég fogságában tart Jadis, a fehér boszorkány. Hőseinket egy ősrégi prófécia beteljesülésében bízva megváltóként fogadják, és ők számos áruláson, veszélyen, és próbán keresztüljutva végül (meglepetééés...) sikeresen megbirkóznak a feladattal.
A film a hozott alapanyagból gazdálkodva nem kicsinyeskedik: kereken másfél "A Gyűrűk urá"-t kitevő pénzből forgatták, és az új franchise kirobbanó sikerében reménykedve semmit nem bíztak a véletlenre. Épp ezért lepett meg, hogy a zenét a Media Ventures-istálló csiptuningolt szintetizátorokon versenyző tagja, Harry-Gregson Williams szerezhette, aki rengeteg töltelékzene mellett igazán csak a "Shrek" játékos akció-fantasy hangzásával lopta be magát a szívembe.
A zene - csakúgy, mint a film - kicsit disszonánsan, de bitangerősen kezd - az első tétel ("The Blitz") London bombázását nagyzenekarral kevert döngő, ritmusos szintizenével festi alá: a Media Ventures nyomdokain haladó taktusok alatt szinte érezni a bombák becsapódását, a légcsavarok bömbölését.
A nagyvonalú (és baljós képi világát tekintve a Disney-től meglepően szokatlan) kezdés után az album inkább lecsillapodik, mintsem unalomba fullad: szép, merengős zongoratémák, egy csipetnyi felszabadult karácsonyi gyerekkórus ("Father Christmas"), itt-ott elektromos hegedűvel kísért ambient dallamok másznak elő a hangfalakból, több ízben pedig Lisbeth Scott szuszogós hangja fűszerezi a némi iróniával Eduscho-reklámos hangzást.
A "Lucy Meets Mr. Tumnus" hegedű-, és zongoraszólama könnyfakasztóan gyönyörű, a csöndesebb részek pedig számos visszatérő témát bontogatnak, és néhol meglepő sokszínűséggel feleselnek egymással: ilyen például az "A Narnia Lullaby", amelynek fülbemászó fúvóstémájába vészjóslóan tolakodik bele a nagyzenekar; a közelgő veszély szinte tapinthatóvá válik...
A "White Witch" kicsit kilóg a sorból: rézfúvósokkal, csellóval, üstdobokkal cizellált sötét, nyomasztó hangulata helyenként hallójárat-gyilkos nyekergésbe fordul, többször az volt az érzésem, hogy John Williams "E.T."-jét hallgatom.
Nagyjából itt jut holtpontra az előadás, mintha nem tudná eldönteni, hogy ezoterikus világzene, vagy filmzene szeretne-e inkább lenni. Ez persze dicséretes is, hiszen a film szomorú, hideg, az örök tél béklyójában vergődő fantáziavilágát mintegy a lobogó tűz csöndes melegségével illusztrálja (éljen a költészet).
Aki pedig idáig nem aludt el, annak meglesz a jutalma: a "To Aslan's Camp" hatalmas felütéssel indít, majd látszólag visszaveszi a tempót, és gyönyörű, elkalandozó hegedűszólókkal építi fel a harci készülődés hangulatát, amelyet a következő trackekben néhol finoman, néhol brutálisabban fejleszt tovább.
Némi lötyögést, zsepimarkolászást ("Knighting Peter") követően végre kibújik a szög a zsákból, és a "The Battle" ütemes dobokkal, kórussal felhergelt hősi témája teljes nagyzenekari valójában olyan elsöprő erővel szólal meg, hogy az ember egy csapásra elfelejti, merre van a jobb és a bal füle. Képzelj el egy - "A Gyűrűk ura" által ihletett - hatalmas csatát, amelyben mitikus lények ezrei esnek egymásnak kentauroktól, faunoktól kezdve minotauruszokon át küklopszokig és ogrékig, mint valami szürreális álomvilágban. Most pakold ez alá a harci dobok, a kórus, a kürtök és vonósok patrióta kavalkádját - röviden ez az album legkiemelkedőbb számának titkos receptje.
A katarzis után levezetésként az "Only the Beginning of the Adventure" nyugodt, győzelmi mámorában gyönyörködhetünk, melynek végén a hősi téma még egyszer visszatér, de csak épp annyira, hogy búcsút vehessünk tőle. Ekkor jön el az idő, hogy kitapogassuk a Rewind és Repeat gombokat a lejátszón...
A szimfonikus zene avatatlan rajongójaként mindig nehezen viselem, ha a szépen lezárt zenei világot az album végén egy-két aktuálisan trendi betétdalos förtelem csúfítja el. A "Harry Potter és a Tűz serlegé"-nek csapnivaló dalválasztásával ellentétben Narniában szerencsére nem nyüzsögnek a rockerek, kapunk viszont egy fülbemászó nótát Alanis Morrisette-től ("Wunderkind"), egyet a score folyamán is fel-feltűnő Lisbeth Scott-tól ("Where"), és még kettőt, melyek számomra már kevéssé jelentősek, de legalább nem harsogóak, és szépen illeszkednek a "nagyok" közé.
Mi hát a végeredmény? Egy kiérlelt, dallamos, a "Shrek" nyomdokain haladó zene, amely talán a kelleténél picit több lassú momentummal bír, de ezek szerencsére ritkán üresjáratok. Az előzetesből ismert néhány képet mögéjük képzelve, számomra zeneileg tökéletes, meggyőző aláfestésnek bizonyulnak, néhány szám pedig (különösen a "The Battle") már önmagában is kötelező vétellé teszi a háromnevű mester legújabb munkáját.
Ideje készülni a folytatásokra..
Tracklista:
1. The Blitz, 1940 (2:32)
2. Evacuating London (3:38)
3. The Wardrobe (2:54)
4. Lucy Meets Mr. Tumnus (4:10)
5. A Narnia Lullaby (1:12)
6. The White Witch (5:30)
7. From Western Woods to Beaversdam (3:34)
8. Father Christmas (3:20)
9. To Aslan's Camp (3:12)
10. Knighting Peter (3:48)
11. The Stone Table (8:06)
12. The Battle (7:08)
13. Only the Beginning of the Adventure (5:32)
14. Can't Take It In - Imogen Heap (4:42)
15. Wunderkind - Alanis Morissette (5:19)
16. Winter Light - Tim Finn (4:13)
17. Where - Lisbeth Scott (1:54)
Dobrosi Tamás
A filmzene.net engedélyével
