::: Mozi almenü választás :::

A film

A londoni bombázások elől a Pevensie-gyerekeket, Petert, Susant, Edmundot és Lucy-t vidékre, a kissé hóbortos Kirke professzorhoz menekítik, kinek házában a morózus házvezetőnőnek hála rend és fegyelem uralkodik: pont ezek azok a dolgok, melyeket a gyerkőcök szeretnek kijátszani. Például bújócskázással, melynek az lesz a vége, hogy a csöppnyi Lucy egy ódon ruhásszekrénybe bújva átjárót fedez fel egy másik világba. Egészen pontosan Narniába, amely örök télbe burkolózott a szörnyű Fehér Boszorkány (Tilda Swinton) rémuralmának köszönhetően. A négy embergyermek feltűnése láttán azonban ismét remény költözik a birodalom varázslatos lakói – tündék, kentaurok, törpék és mindenféle beszélő állatok – szívébe, odafent Északon pedig Aslan, az oroszlán(szívű) sereget gyűjt, hogy véget vessen az örökké tartó fagynak.



Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak J.K. Rowling munkásságának, hisz a Harry Potter kalandjait feldolgozó filmek népszerűségének hála margóra szorultak az olyan ostoba és ingerszegény gyerekfilmek, mint a Pokémon sokadik folytatása, és előtérbe kerültek azok a klasszikus mesék, melyeken apáink és anyáink nőttek fel – melyekből Rowling is két kézzel merített. Persze, nem szabad megfeledkezni Peter Jackson nagyformátumú A Gyűrűk Ura trilógiájának sikeréről sem, de hogy a hétkötetes Narnia krónikái végre mesetörténeti hagyatékához méltó feldolgozásban részesült, az elsősorban a tinibarát Potter-filmeknek köszönhető.



Az ír születésű C.S. Lewis 1950-ben publikálta Narnia krónikái első kötetét, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény címűt. Akkoriban Lewis ivócimborája és kollégája, J.R.R. Tolkien épp a Trilógia gatyába rázásán ügyködött, s hogy e két regényfolyam között elég sok hasonlóság fedezhető fel, az nem csupán a Guiness-vedelés közben elspoilerkedett sztori-fordulatoknak köszönhető: Tolkien és Lewis sokat tanácskoztak az általuk kreált mitológiáról, még kölcsönös lektori munkákat is felvállaltak, amelyek csak ritkán merültek ki vesszőhibák javításában. De míg Tolkien mélyre merült a fantáziavilág határainak hajszálpontos meghatározásában, addig Lewis inkább keresztény hitének tanait csöpögtette bele laza szerkezetű, egyértelműen fiatal korosztálynak szánt meséjébe.



Mivel az önfeláldozás, az árulás és a feltétlen hit a cselekmény szerves részét képezi, ezek a Disney filmfeldolgozásából sem maradhattak ki, habár amennyire lehetett, az egeres cég tompítani próbálta a problémás kitüremkedéseket, a film egyes jelenetei mégis erőteljesen emlékeztettek A passióra, hangozzék ez bármennyire szürreálisnak.

De nem hinném, hogy a film célcsoportját ez valamennyire is izgatná, hisz túlságosan el vannak elfoglalva azzal, hogy tágra nyílt érzékszervekkel a filmre tapadjanak, elsősorban nem a látvány miatt, hanem a pattanásig feszített dramaturgiának köszönhetően. A Narnia krónikái veszett tempóval pörög és csak néhány pillanatra fékez, hogy négy gyerekhősét némi (felületes) személyiségjeggyel ruházza fel, melytől a film csöppet sem lesz árnyaltabb, viszont a srácok könnyebben azonosulhatnak a kalandozókkal. Az évtizedek óta működő Disney-recept egyedül csak a látvány megalkotásában bicsaklik meg, ami viszont elég nagy hiba, főleg a mozi költségvetését látva.



Nem az a problémám, hogy Narnia világa túlontúl tarka, azaz meseszerű, hanem míg a film nyitánya (az in medias res módon feltálalt bombázás) azt sugallja, hogy most valami igazán nagyformátumú dolgot láthatunk majd, olyat, amire nem volt példa a… nos… A Gyűrűk Ura óta. Ehhez képest maga Narnia csalódást okozott: nem tudtam szabadulni a műterem és a vetített háttér kellemetlen szagától, s a kontraszt igazán a film utolsó harmadában levezényelt jó tíz perces csatában válik élessé. Ez a grandiózus ütközet (amely ugyan emlékeztet a Heores of Might & Magic tusáira) ugyanis megmutatja, milyen lehetőségek rejlettek, illetve - a tervezett folytatásokat elnézve – rejlenek a Narnia franchise-ban..



A változó minőségű trükkök és a megkérdőjelezhető hitelességű díszletek sajnos a cselekmény érzelmi tölteteit is erősen kikezdik. Lehet bármennyire is fagyos és félelmetes a Tilda Swinton által remekül (és gonoszul vigyorogva) megformált Fehér Boszorkány vagy impozáns és bölcs Aslan (akinek az eredeti hangja, Liam Neeson telitalálat), amíg az előbbi a Diótörő vidéki jégrevüjére emlékeztető palotában gyakorolja világuralmi hajlamait, az utóbbi pedig mintha Disneylandet vezetné csatába. A gyerkőcök pár perc alatt fegyvermesterekké és hadvezérekké fejlődnek, hungarocell-jégtáblákon ugrándozva menekülnek CGI-farkasok elől, vagy pedig összefutnak magával a Télapóval, kinek zsákjában van minden jó, kard, íj, golyószóró..



Nos, személy szerint nem rágtam tövig a körmeimet, de ahogy azt a fentiekben említettem, ez a film nem a magamfajta korosodó-pocakosodó dvd-teszterek számára készült, és mikor egy-egy rövidke pillanatra felfedeztem magamban a piros rövidnadrágos, hozentrógeros gyermeki énemet, akkor Narnia díszletei egy csapásra életre keltek, és magával ragadott a varázslat.

A DVD

Volt némi cidri a levegőben, mikor pár hónapja azt a hírt kaptuk,, hogy a világ nagy részén kétféle verzióban jelenik meg a Narnia krónikái: egy duplalemezes, extrákkal rendesen megpakolt, impozáns borítóval felvértezett kiadvány, valamint egy olcsóbb kivitelezésű, egylemezes változat formájában. Féltünk attól, hogy mi az utóbbit kapjuk, hisz manapság egyre kisebb igény mutatkozik Magyarországon az extra felszereltségű, igényes kiadványok iránt; szerencsére a Disney és az Intercom még lát fantáziát a hazai piacban, így mifelénk is a combosabb változatot jön ki. Én azt mondom, vegyétek, vigyétek!



Jelenleg még nem tudjuk, milyen lesz a kiadvány külső kivitelezése, de a kapott képek alapján szemet gyönyörködtető külcsínre számítunk (adja az ég, hogy a borítót ezúttal normális minőségű papírra, tintát sem lespórolva nyomják): mindenesetre a belbecs meggyőző. A magyar nyelvű animált menüben ugyan akadt egy-két érdekes megfogalmazás (ki gondolná, hogy „hangbeállítások” az audiokommentárokat rejtik?), a háttér kompozíciója és zenéje több mint kellemes.



A kép
Ahogy az a DVD fénykorában elvárható, a kép minősége pazar; a transzfer hibátlan, ámulatba ejtően részletes, így a vetített hátterek és egyéb faramuci részletek könnyebben kiszúrhatók. A kezdő képsorok színvilága kicsit haloványnak tűnt ugyan, de amint Narniába beköszönt a tavasz, a képet is gyönyörű színek borítják be. Bár a film nagyrészt hófehér télben vagy ragyogó verőfényben játszódik, az éjszakai nyitány bizonyítja, hogy a transzfer a pixeltermelő feketeséggel is elbánik.



A hang

A Narniának fantasztikus térhangzása van, ez már az első percben nyilvánvalóvá válik: ha nem vigyázunk, akkor a londoni bombázás nem csak a Pevensie-rezidencia ablakait viszi ki. Szerencsére a hangmérnökök nem érezték úgy, hogy minden percben hegyeket kell arrébb logisztikázni, így a film sok helyütt lágy atmoszférával bír, ami nem jelenti azt, hogy e jelenetekben búcsút inthetünk a surroundnak: a Narnia krónikái keverése legalább olyan kecsesen bánik a lágy, ambient hangokkal, mint a terebélyes csatazajjal.

A magyar hang térhangzása is remek, s többnyire a szinkronhangokkal sincs gond (viszont kereshetnének már néhány új gyerekszínészt, mert kicsit hervasztó, hogy a filmvászon összes külföldi gyerekszereplője ugyanazokon a hangokon szólalnak meg), még a hódok tájszólásának visszaadására is ügyeltek, ellenben a Fehér Boszorkány magyarul inkább affektál, mintsem parancsoló.

Extrák
1. lemez

A rendező és a színészek kommentárja. Andrew Adamson leült a négy Pevensie-gyerkőccel egy közös filmnézés erejéig, bekapcsoltak egy diktafont, mi pedig meghallgathatjuk az eredményt, ami a résztvevők átlagéletkorához mérten meglehetősen kötetlen, játékos, azaz inkább szórakoztató, mint informatív. Azért Adamson itt-ott megemlékezik a forgatásról is, többnyire azonban a gyerekeket kérdezgeti, illetve arra biztatja őket, hogy meséljenek: nem is kell őket félteni; főleg a legkisebb színésznőcske, a mindössze 10 éves Georgie Henley viszi a prímet, aki nem csupán cserfes, de korához képest meglepően jól tájékozott: el tudom képzelni, hogy a forgatáson még a legutolsó gripet is kivallatta, hogy ez mi, az mi, s amaz micsoda...
A rendező, valamint Mark Johnson producer és Roger Ford látványtervező audiokommentárja. Az utóbbi telefonon keresztül kapcsolódik be Adamson és Ford diskurzusába. Ez az extra már a felnőtteknek szól: a trió a produkció megvalósításáról mesél, szinte minden jelenetet összevetnek C.S. Lewis könyvével, s hallhatóan büszkék a végeredményre.



Hasznos tudnivalók Narniáról

Azt hiszem, a magyar DVD-zés történetében még nem fordult elő olyan, hogy az érdekes háttérinformációkat film közben lejátszó, úgynevezett trivia track tényleg szövegbuborékokban jelenítené meg a magyarra fordított szövegeket (rosszul tudtam: az Amerikai pite szexológus-kommentrája is grafikus felületen osztotta az észt - zfl). Egy screenshot biztos sokat segít megérteni, mire céloztam. Kár, hogy a triviák elég ritkásan jelentkeznek és az a kevés is unalmas, ráadásul már az ötödik percben felfedeztem ismétlődést.



Bakiparádé. Közel sem olyan vicces, mint amilyen hosszú.
Rejtett extra. Találjátok meg Ti! (Ott fenn keressétek!)

2. lemez
Hogy melyik extrát mely almenü almenüjének almenüjében lehet elérni, abba most inkább nem mennék bele: mindenki jöjjön rá maga.

Egy rendező krónikája. Közel 40 perces, átfogó dokumentumfilm a Narnia krónikái forgatásáról. Először a producerek beszélnek a rendező kiválasztásáról, majd a Shrek-filmekkel elismertséget szerző Andrew Adamson veszi át a szót, aki mesél a gyerekkori emlékeiről, az ötleteiről, a stábról, a lelkesedésről, amellyel a project iránt viseltettek. Rajta kívül szót kapnak a gyerekszínészek, a látványtervezők és az effektusokért felelős csapat tagjai is. Eközben láthatunk részleteket a filmből, a forgatásról és az utómunkálatokról is. Csupán ezt a filmet látva úgy éreztem, hogy mindent tudok, amit a Narnia forgatásáról tudni érdemes. Én naiv…



A gyerekek varázslatos utazása. A négy gyerekszereplő szemszögéből vett 25 perces doksi lényege körül-belül összefoglalható annyiban, hogy óriási móka volt leforgatni ezt a filmet. A srácok elutaztak a világ végére (Új-Zélandra), ahol lovagoltak, kardoztak, hógolyóztak és mulattak és mulattak….



Egy eposz fejlődése: egy elme szüleménye Kriminálisan rövid, mindössze 4 perces film C.S. Lewisról, az emberről, aki kitalálta Narniát. Tudtátok, hogy minden egy lámpaoszloppal és egy esernyőt szorongató faunnal kezdődött?
Egy eposz fejlődése: filmes mesélők. 55 perces, nyolc részből álló dokumentumfilm, amelyben a stáb fontosabb tagjával ismerkedhetünk meg, miközben munkájukról beszélnek egy hosszabb-rövidebb szegmens erejéig. Richard Taylor a páncélokról és a fegyverekről mesél, Howard Berger a maszkokról és a művégtagokról, Isis Mussenden a jelmezekről, Roger Ford a díszletekről, rajtuk kívül szót kap még Don MacAlpine operatőr, Sim Evan-Jones vágó, Harry Gregson-Williams zeneszerző és Mark Johnson producer, aki kijelenti, hogy ő a világ legboldogabb embere, mert a Narnián dolgozhatott



Egy eposz fejlődése: a lények megalkotása. 53 perces, 11 fejezetből álló dokumentumfilm Narnia csodálatos teremtményeinek születéséről, ill. összehegesztéséről. Sokféle lénnyel ismerkedhetünk meg a Fehér Boszorkánytól (Tilda: „úgy tekintettem rá, mint egy kreatúrára, nem úgy, mint egy nőre markáns sminkkel”), Aslantól (5.1 millió szőrszála volt: eat this, Sully!), a fauntól kezdve a kentaurokon, minotauruszokon, bókametszőkön (olyasmi apró nünükék, mint amilyen Jabba vigyori házi kedvence) keresztül a hódokig, szatírokig, és goblinokig. Szuper összeállítás mindazoknak, akiket érdeklik a speciális effektusok.



Egy jelenet anatómiája: az olvadó folyó. 11 perces kisfilm a Narnia krónikái egyik nagyszabású akciójelenetéről. Láthatóan túl sok munkát öltek bele ahhoz, hogy ne legyek elnéző a végeredménnyel (ami engem nem kifejezetten győzött meg).
A világ teremtményei. Kb. 15 perces összeállítás Narnia teremtményeiről az író leírásai alapján, klasszikus illusztrációkkal, valamint filmbejátszásokkal. Töltelék-anyag.
Narnia felfedezése. Háromdimenziós térkép részletes tájleírással. Túl sok jelentősséggel nem bír, ugyanis a távolságoknak a filmben sem jut szerep.



Legenda az időben – A Narnia Krónikák idővonala. Megtudhatjuk, hogy amíg kismillió dolog történt Narniában, még a film cselekményén túl is, addig Angliában csak néhány másodperc telt el.
Rejtett extra. Majd kiszúrja az ember szemét, viszont nagyobb csalódást okoz, mint az, ami az első lemezen található….

A teljes kép

Adamson filmje bátran felhízlalta azt a világot, amit C.S. Lewis felvázolt, mégsem használta ki teljesen a benne rejlő lehetőségeket. Néhol grandiózus, máskor illúziórombolóan mesterkélt, lakói bájosak, de felületesek, kalandjaikba nem könnyű beleélnünk magunkat, egy dolog viszont holtbiztos: a 14 éven aluliak zabálni fogják.

Kiszerelés, specifikációk és extrák – melyek kivétel nélkül mind magyar feliratosak – tekintetében tiszteletparancsoló ez a kiadvány, még ha nem is átütő erejű.

(Zalaba Ferenc László)
A Dvdextra.hu engedélyével